A vágy éjszakája

Erotikus egyperces novella 18+, és a kísérő zene! :) 

   A kitárt ablakon beáramló hűvösebb szellő jólesően cirógatta felhevült bőröm, ami egyrészt a nyári éjszakák fülledtsége miatt, másrészt a férfira való várakozás miatt volt. Halk sóhaj hagyta el a számat, ahogy az előttem álló estére gondoltam. Testemet csupán egy, erre az alkalomra kiválasztott vörös fehérnemű takarta.
   Felnyitottam szemem, az agyam már kezdett túlpörögni, így inkább kinéztem a tiszta égboltra. A függönyök még jobban meglibbentek, ahogy kinyílt a szoba ajtaja. Egyből arra kaptam a tekintetem, és gyönyörködve néztem végig páromon, megállapodva végül az arcánál, amit sötétbarna kicsit hosszabb haj keretezett. Pillantásom összekapcsolódott a fekete szempárral, amiben úgy imádtam elveszni, és most a vágytól csillogott, tükrözve saját érzéseimet is.
   - Maradj! – szólt hirtelen, mikor elkezdtem felülni, hogy odamehessek köszönteni.
   Így azonban fekve vártam, és habár behunytam a szemem, végig éreztem a testemen a tekintetét, amitől jóleső borzongás járt át. A légzésem is felgyorsult, mikor végül megéreztem az ujjak érintését a bokámnál, amik szépen siklottak felfelé. A mellkasom megemelkedett, mintha a kéz vonzaná felfelé.
   Végül nem bírtam tovább, a szemem felpattant, és felülve a nyaka köré fontam karom, lehúzva az ágyra, majd az ölébe másztam és megcsókoltam. Ajkaink hevesen forrtak össze. Úgy éreztem, mintha már napok teltek volna el az utolsó találkozásunk óta, amiknek a tartalmát most rögtön akarnám bepótolni. A parfümjével keveredő bőrének az illata is részegítően hatott rám, ahogy az orromba kúszott.
   Hamar megszabadítottam az ingtől, mindeközben egy pillanatra se szakadva el az ajkaitól. Aztán kezem végigjártattam a felfedett csupasz bőrfelületen. Szerettem volna teljesen felfedezni, lassan és egész éjszakába nyúlóan, most azonban elszálltak ezek a gondolatok. Olyan rég vártam már erre a pillanatra, hogy az egész testem türelmetlenül követelte a férfit teljes egészében. De szerencsére úgy tűnt, nem csak én érzek így.
   A következő pillanatban ledöntött az ágyra. Majd megszakítva a csókot, szája a nyakamra vándorolt. Hajába túrtam ujjaim, és hátát simogattam, ahogy lejjebb haladt. Megemelkedtem kicsit, így könnyedén lefejtette rólam a melltartót, hogy aztán mellbimbómmal kezdjen játszadozni. A sóhajok egyre sűrűbben törtek elő torkomból, főleg mikor gyengéden megharapott.
   Majd tovább fokozva gyönyörű gyötrelmemet, keze besiklott a bugyimba, és lassan végighúzta ujját az érzékeny pontomon. Folytatta még kicsit a kínzásomat, hogy aztán elszakadjon tőlem. Mindez azonban csak egy pillanatig tartott, míg megszabadított az utolsó kis textil darabtól. Nyomott egy csókot a számra, majd végig a hasamon, a combom belső részén, megállapodva végül az ölemnél.
   Nyelvének első érintésétől teljesen kikészültem, de mintha nem lett volna elég ez, egy ujját belém dugta, amit követett a második. Én pedig hátravetett fejjel nyögdécseltem, markoltam a takarót vagy a hátát.
   Mikor megéreztem a gyönyör közeledtét, próbáltam leállítani, de nem törődött vele, addig folytatta, amíg az élvezet után halkan nem pihegtem. Felhúztam magamhoz, hogy meg tudjam csókolni, majd megfordítottam magunkat, rajtam volt a sor.
   Az előbbiek után kicsivel sikerült visszafognom magam. Bár azzal kezdtem, hogy lehúztam róla a nadrágot és a boxert. Utána ráérősen fedeztem fel a testét csókokkal és finom harapásokkal beborítva. Végül számba vettem férfiasságát, először csak ízlelgetve, majd egyre jobban bekapva. Látva mennyire élvezi, még inkább felajzott.
   Ő vetett véget a kényeztetésnek. Az ágyra nyomott és vadul megcsókolt. A nyelveink játékosan forrtak össze, miközben merev tagját megéreztem odalent. Az üresség szinte kínzott, érezni akartam magamban. Ezért tiszta kínzás volt, ahogy csak simogatott vele.
   A hátára fordítottam, és magamba vezettem. Az elején kicsit kellemetlen volt, de ahogy mozogni kezdtem rajta se perc alatt átvette a helyét a gyönyör. Most én kezdtem kínozni lassú mozgással, de megfogta a csípőm és úgy irányított. Megtámaszkodtam az egyik kezemmel a lába mellett, mire elkezdte a csiklóm izgatni. Hangos nyögdécseléssel adtam tudtára, milyen jól esik, és saját mellemet simogattam, ahogy az öröm köde körülölelt.
   Hirtelen felült ő is, mire lábamat összekulcsoltam háta mögött. Az ajkait és nyelvét ízlelgettem. Míg keze a fenekemről fel nem tévedt a hajamba és gyengéden hátra nem húzta a fejem, hogy tudja a nyakamat csókolni, meg a melleimet.
   Aztán lefektetett az ágyra, és gyorsított a tempón. Körmeim hol hátát, hol fenekét szántották, ahogy még mélyebben akartam érezni, mikor ez már lehetetlennek tűnt. Szinte teljesen kihúzódott, hogy utána tövig behatoljon újra, én pedig éreztem, közel járok megint. Láthatta rajtam, mert őrületes tempót kezdett diktálni, amitől hamarosan másodjára is elélveztem, szorosan körülölelve férfiasságát.
   Pár másodperc múlva ő is követett, de nem húzta ki magát, aminek nagyon örültem, össze tudtam volna vele örökre olvadni, hogy soha ne kelljen elveszítenem.
   - Isteni vagy – mosolygott rám megsimogatva az arcom, majd puha csókot nyomott a számra.
   Szorosan magamhoz öleltem, nem akartam, hogy véget érjen ez az este. Az eufórikus érzés még sokáig beborította az agyam. Aztán elmentünk fürödni, és a másik megmosdatása megint összegabalyodásban végződött. Míg végül kimerülten hajtottam fejem vállára, lábamat derekára és felsőtestét cirógattam, míg ő a hajamba fúrta arcát.

Tegyük valósággá!

Leeteuk aludni akart, ám a többiek semmi pénzért nem hagyták volna ezt.
- Hyung, ez az első nagy fellépés, ahol megint mind együtt vagyunk, hogy vagy képes még ilyenkor is a pihenéssel foglalkozni? – torkolta Kangin, Kyuhyun és Yesung pedig helyeslően bólogattak mellette.
A többiek pedig össze-vissza mást csináltak. Shindong, Zhou Mi és Heechul éppen lementek a hotel étterem részébe. Ryeowook és Henry pedig elmélyülten beszélgettek valamiről. Eunhyuk, Donghae és Siwon a hatalmas ablaknál szórakoztak, ahonnan ráláttak az összegyűlt rajongótáborra, Sungmin meg jót mulatott rajtuk.
- Rendben – egyezett bele, mivel tudta, hogy ha a többieket még sikerülne is, Kangint úgyse tudja lerázni magáról. – Mit akartok csinálni?
- Shindongék megnézik, milyen ételek vannak, meg milyen a hely, és ha nem találják megfelelőnek, elmegyünk valahova máshová – lépett oda hozzájuk Donghae is.
Végül maradtak a hotel éttermében, aztán a szórakoztató részbe vették az irányt. Felváltva billiárdozgattak, miközben megbeszéltek még pár apró részletet a koncerttel kapcsolatban.
Pár órával kezdés előtt mentek elkészíteni a dolgokat, a sminkesek kezelésbe vették őket. Átnézték, hogy minden ruha rendben van e és felöltöztek. Egy-két riporter is eljött a készülődésre és feltettek pár kérdést, azoknak, akiket sikerült elkapniuk. Donghae szokásához híven bohóckodott a kamerának.
Leeteuk úgy érezte magát, mintha valahonnan a háttérből nézné őket -, miközben jelen csak az a fele van, aki rutinból teszi a dolgokat. A többieket figyelte, olyan szeretettel, mint amilyennel egy apa követi fiai lépéseit. Mindenki felnőtt nem csak testileg, hanem lelkileg is már. A katonai kötelező szolgálatot is teljesítették és végre annyi év után megint együtt vannak. Hiába volt már a katonaság óta sok fellépésen, most érezte magát a legboldogabbnak, amiért egybe van a családjuk. Igaz Kibum és Hangeng nincsenek már itt, de ebbe beletörődött már. Hiányoztak ugyan neki, viszont mit tehetne ellen?
A koncert órái szinte elrepültek. Az ELF-ek most is ugyanolyan lelkesek és csodálatosak voltak, mint ahogy az lenni szokott. Nem hiába Everlasting Friends a nevük.
Leeteukot megint meghatotta pár szomorú szám, ahogy beleélte magát. Vagy ahogy a temérdeknyi rajongóra nézett, akik annyira szerették őket. A többiek tekintetéből is könnyen ki lehetett ugyanezeket az érzéseket olvasni, mikor összenézett valamelyikükkel.

Végül a végére értek. Elköszönés közben könnyek szöktek a szemeibe. Egyre több és több gyűlt össze, míg már az arcán folytak megállíthatatlanul, felkeltve őt, visszatérítve a valóságba, a jelenbe, a katonai barakkba, az ágyába.
A mellkasa összeszorult az álomtól, ami tökéletesen beleillett a jövőbe. Legalábbis nem is akart arra gondolni, hogy soha többé nem lesz már olyan, amikor mind együtt vannak. Elképzelni olyan helyzetet, amikor nem állhat már azokkal egy színpadon, akik aközben vonulnak be, míg ő ki nem jut, fájdalmas volt. Arra is utált gondolni, hogy egyszer feloszlanak, pedig hát valamikor sajnos be fog következni. De mi lesz vele azután? Hiszen ez lett az élete a sok együtt eltöltött évek alatt. Ha ennek vége az olyan, mintha egy fontos szervétől fosztanák meg.
Halk sírása közel járt a zokogásba átmenéshez. Megrázva a fejét próbált nem ennyire elkeserítő dolgon agyalni. Viszont sokkal jobb nem lett, mert mikor lesz még az, hogy újra együtt lesznek? Hiába röpül néha az idő gyorsabban, hiába nyugtatja testvéreit azzal, hogy eltelik hamar ez a két év, néha iszonyú lassúnak tűnik és szomorúnak, amiért távol van szeretteitől, az élete úgymond korlátozva van. Na meg az is ott van még, hogy nem egyszerre töltik le és így nem két évet kell kibírni, hanem jóval többet.
A rajongók is hiányoztak neki, a színpad, az éneklés, még a tánc is, ami pedig olyan nehezen ment neki az elején. Viszont tudta, nem adhatja fel, ennek is vége lesz nem sokára és csatlakozik a bandához, már majdnem egy év eltelt neki.
Másrészt pedig, ha soknak is tűnik, de újra együtt lesznek, ez az álom nem lehetett szimpla. Úgy érezte jelentése van, mégpedig, hogy meg fog történni, csak nem adhatják fel. Se ő, se senki más a csoportból. Ezért hát letörölte arcáról a könnyeit és megpróbált újra elaludni. A szép emlékek kellemes érzéseire gondolva csak.

A lélek átka

   Legszívesebben elhúztam volna erről az egész ostoba vacsoráról, de megígértem Jillnek, hogy eljövök, így nem akartam megbántani. Pedig már százszor megbántam, amióta itt vagyok. Miért kell nekem másnak megpróbálni segíteni, mikor a hely tele van a szenvedéseimnek forrásával, amiket nap mint nap kerülök? Még Lissára se tudtam ránézni akkor, mikor hivatalosan volt jelen királynőként, anélkül, hogy a nagynéném ne jutott volna az eszembe.
   Amint fel lehetett állni az asztaltól, a bárrészhez jöttem, hogy kibírjam a végéig. A tekintetem akaratlanul is Rose-ra és Dimitrijre siklott, mire lehúztam a sokadik poharam tartalmát. Ha nem dőlnék a pultnak, minden bizonnyal a földre esnék, olyan részeg vagyok már. Viszont most a világ összes piája se segített.
   Hiába jártam mindig bulizni, üresség töltött el a magányosságtól, ami most még fájdalommal is megtelt. Kellett nekem egyszer az életben igazán szerelmesnek lenni.
   - Ha akarsz, menj csak el – hallottam Jill aggódó hangját, amitől végre elszakítottam tekintetem a sötétbarna hajzuhatag tulajdonosáról.
   - Miért mennék el? Hát nem vagyok jó társaság? – vetettem felháborodott pillantást Jillre. – Nálam jobb nincs is – vigyorogtam rá, majd a pultoshoz fordultam, és kértem még egy italt.
   A lány arca még mindig aggodalmas volt, de úgy tűnt, nem meri szóba hozni Rose-t. Az aurájából semmit se láttam, az alkohol teljesen elnyomta a lelket. Sajnáltam Jillt, az élete gyökerestől felfordult azzal, hogy kiderült, ő Lissa Dragomir testvére. Vajon mi lesz most vele? Mit döntenek az életéről - amibe beleszólása sincs -, amiről azt mondják majd, hogy az lesz a legjobb számára? De mindezt elnyomta a saját önsajnálatom. Még az ő terheivel is foglalkozni, biztosan megőrjítenének, még a lélek se kellene hozzá.
   - Hogy megy a tanulás? – érdeklődtem, persze nem a sulira gondoltam.
   Jill lelkes magyarázásba kezdett, de én alig tudtam rá odafigyelni. Képtelen voltam a koncentrálásra. Azonban így legalább a kislány gondolatai elterelődtek valamelyest.
   Hirtelen felfordulás keletkezett. Mindketten követtük a többiek pillantását az új királynő felé. Testőrök harcoltak pár morával, akik Lissát támadták meg. Az emberek között pánik tört ki, és tolongás jött létre, ahogy megpróbáltak elmenekülni.
   Jill felé kaptam a fejem, de eltűnt mellőlem. Pár lépéssel odébb állt kétségbeesetten, valaki arrébb lökhette, és most megpróbált visszajönni hozzám. Elindultam felé, de abban a pillanatban szörnyű dolog történt. Láttam, ahogy a mellette álló férfi egy késsel esik neki. Felkiáltottam, de elkéstem. Jill a támadójára nézett, aki a mellkasába szúrta a fegyvert. Egy fél másodperccel később valaki a férfinak csapódott, én viszont csak a földre rogyó Jillt láttam. Vér ömlött a kőre, és színezte be sápadt bőrét.
   Szó szerint melléestem, és a kezeimet ráraktam kétségbeesetten. Pillanatokig semmi se történt, utána is csak nagyon mélyen éreztem meg a mágiát. Ne, ne, ne! Ne Őt! – üvöltözte egy hang a fejemben pánikkal teli. Olyan erősen koncentráltam, mint még soha. Hosszú perceknek tűnő idő múlva átjárt a lélek halványan. Minden átáramlott Jillbe, de hiába. Meghalt, én pedig annyira elnyomtam az erőmet az alkohollal, hogy maximum csak gyógyítani tudtam volna egy keveset.
   - Lissa! – kiabáltam. – Lissa!
   Ő sokkal jobb a gyógyításban. Hol van, mikor segítenie kéne? Tovább próbálkoztam, eredménytelenül. Jill élettelen zöld szemei az elmémbe vésődtek. A Dragomirokra jellemző szemek, ezek okozták a halálát. Sose lett volna szabad megtudnia, ki az apja. Olyan ártatlan, kedves teremtés volt, nem illett ide a királyi udvarba.
   A szemem sarkából megláttam a zokogó Eddie-t letérdelni. Lehajtottam a fejem.
   - Sajnálom – suttogtam némán. – Annyira sajnálom.
   Feltápászkodtam és elindultam a kijárat felé, jobban mondva támolyogtam. Szerencsére senki se állt az utamba. Hazasiettem és lenyúltam apám slusszkulcsát, majd a kocsiját is. Egyenesen a kapu felé vettem az irányt, ahol kiengedtek. Az őr észre se vette az állapotomat, annyira lekötötte az, hogy olyanokra figyeljen, akik a támadókkal lehetnek.
   Fogalmam se volt, hova menjek, csak annyit tudtam, hogy innen el akarok tűnni. Számba vettem egy cigarettát, és rágyújtottam. Őrült módjára száguldottam, bár lehet, az is vagyok. Ki tudja?
   Véget akartam vetni a szenvedésnek. Ki hiányolna? A nagy Adrian Ivaskov, akivel csak azért szeretnek lenni, mert főnemes, vagy élvezik annak az embernek a társaságát, akinek kiadom magam. De ki ismer valójában?
   Épp a városban hajtottam, amikor kifogyott a benzin. Hogy pont ilyenkor nincs teletankolva. Kiszálltam és dühömben belerúgtam a kocsiba. Észrevettem, hogy egy férfi néz, az egyetlen járókelő ilyen hajnali órában.
   Az ötlet hirtelen jött, és elindultam felé. Sose voltam öngyilkos természetű, ám így meg tudok szabadulni attól az átkozott lélektől. A kezemen még ott vöröslött Jill vére, ami megszilárdította elhatározásomat.
   - Maradj nyugton! – parancsoltam bevetve a bűbájt. Ez se volt most tökéletes, de éppen elegendő a célomnak.
   Bevezettem az idegent két ház közötti sikátorba, és rátapadtam a vénájára. Addig szívtam, míg el nem ernyedt a kezem között, és a szíve nem dobogott többé. Hátraléptem elengedve, és gonosz mosoly költözött az arcomra. Most már semmi sem állhat az utamba.
   Borzongás futott végig a gerincemen, annyira valóságos volt ez a jelenet. Visszamásztam a kocsiba, és a kormányra dőlve zokogni kezdtem.